Hírek
Global

Az IOM migrációval kapcsolatos javaslatokat tesz a belga és a magyar EU-elnökségek számára.

Az IOM örömmel várja, hogy együttműködjön mindkét elnökséggel elnökségük ideje alatt, és készen áll arra, hogy továbbra is kínálja partnerségét, támogatását és szakértelmét. Fotó: Európai Unió

Genf/Brüsszel - A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) bevándorlással és mobilitással kapcsolatos javaslatokat fogalmazott meg a belga és a magyar kormánynak, amelyek 2024-ben az Európai Unió (EU) Tanácsának soros elnökségét töltik be, egy időben az EU új migrációs és menekültügyi paktumának elfogadásával.

„Ez egy kulcsfontosságú pillanat az EU számára, hogy beváltsa a migráció ígéretét a partnerországok, a bevándorlók, a gazdaságok és a társadalmak számára” - mondta Amy Pope, az IOM főigazgatója. „Arra ösztönözzük az EU-t és tagállamait, hogy tartsák a politika és a gyakorlat középpontjában a működőképes megoldásokat és a bevándorlók jogait.”

„Az IOM továbbra is együttműködik az EU-val annak érdekében, hogy a biztonságos, reguláris migráció egyre inkább az Európa jólétéhez, versenyképességhez és növekedéshez hozzájáruló pozitív erőként jelenjen meg” - tette hozzá Pope.

Javaslataiban az IOM arra ösztönzi a belga és a magyar elnökséget, hogy az új migrációs és menekültügyi paktum elfogadása és végrehajtása kiszámíthatóbb, összehangoltabb és humánusabb válaszokat eredményezzen a migráció és a menekültügy minden dimenziójában. A végrehajtás kulcsfontosságú, és az IOM készen áll arra, hogy támogassa az uniós tagállamokat a jogokon alapuló és humánus alkalmazásban.

Az EU munkaerőpiacai a demográfiai és technológiai változások miatt jelentősen átalakulnak. Ezért alapvető fontosságú, hogy az államok kihasználják a külföldi munkavállalókban rejlő potenciált és a reguláris útvonalak előnyeit. Az IOM arra bíztatja a belga és a magyar elnökséget és az uniós tagállamokat, hogy a partnerországokkal, valamint a kis- és középvállalkozásokkal folytatott párbeszéd során továbbra is ösztönözzék a reguláris bevándorlási útvonalakat elősegítő jogalkotási javaslatokat.

Az éghajlati válság mértéke és súlyossága összefonódik az emberi mobilitással a világ minden régiójában, így Európában is. Az éghajlattal kapcsolatos katasztrófák világszerte fokozzák a humanitárius válságokat, ami további terhet jelent az amúgy is túlterhelt és alulfinanszírozott globális humanitárius rendszer számára.

Az IOM felszólítja az elnökségeket, hogy nyújtsanak olyan megoldásokat, amelyek választási lehetőségeket kínálnak az arra rászorulóknak, hogy biztonságos, virágzó és méltóságteljes életet élhessenek a negatív éghajlati hatásoknak kiszolgáltatott területeken, segítséget és védelmet nyújtsanak a katasztrófák miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek számára, és segítsék az őket abban, hogy biztonságosan és rendszeresen mozoghassanak az éghajlati hatásokhoz való alkalmazkodás érdekében.

Az IOM elismeri az EU elkötelezettségét a biztonságos és méltóságteljes hazatérés és a bevándorlók fenntartható reintegrációjának elősegítése iránt. A szervezet hangsúlyozza, hogy az EU-n belüli és a származási országokkal folytatott, a bevándorlók érdekeit szemelőtt tartó hazatérési és reintegrációs tanácsadási gyakorlatnak a bevándorlási folyamatok létfontosságú részét kell képeznie.

Az IOM kihasználja a hazatérés és reintegráció terén szerzett tapasztalatait, globális jelenlétét és együttműködési kapacitását, hogy támogassa a tagállamokat a hazatérés és reintegráció stratégiai szintű növelésében, új lehetőségeket teremtve az innovatív megközelítések, a nagyobb tudás és a kiterjesztett földrajzi lefedettség terén.

Az IOM bizakodva várja, hogy mindkét elnökséggel együttműködhessen hivatali idejük alatt, és készen áll arra, hogy folyamatos partnerséget, támogatást és szakértelmet nyújtson.

Az IOM javaslatairól ITT olvashat.

További infromációkért:

Ryan Schroeder tel: +32 492 250 234, email: rschroeder@iom.int

Ramona Kundt, tel: +32 2 287 7127, email: rkundt@iom.int